ÓCEÁN

Végtelen Óceán, itt állok előtted,
szemem nem lát tovább, csak amíg engeded.

Erő, titok, csodálat, vonzalom….hívsz, de félek, mert kiszámíthatatlan vagy nagyon.
A Föld lelke, mely fekete kővé dermedt,
ahogy lépkedek, szinte a talpam alatt lüktet.
Forró, félelmetes….egykor mindent elégetett…most látom a partot, kihült láva mindenütt…Te állítottad meg.
Élet, természet, ismeretlen, remény, érzelem, mind itt vagytok, egy helyen.
Ó hatalmas, lenyűgöző Óceán, megmagyarázhatatlan miért vagy ilyen,
hogy keletkeztél, az élet vajon, hogy fogant benned…
Ölelj át, lágy, hűsítő hullámaiddal simogasd bőrömet, s morajló zúgásoddal nyugtasd
meg lelkemet.
Állítsd meg az időt, hogy a pillanat, mely összeköt létezésem titkaival, itt és most…
egyé váljon velem.

Glória Galgóczy
2006.

https://m.facebook.com/Lélekkavicsok-431777006995848/