Női Koktél Ki vagy te?
Ki ez az üvöltő, vörös fejű kis Buddha a levegőt kapkodó ráncos kezecskéivel? Ki ez a vénnek tűnő, ázott kis fejecske?
Kit tartok a karomban?
Ki vagy te, akivel össze lesz kötve az életem?
Ki ő?
Honnan jött?
Nincs még egy emberi lény a világon, akivel sorsom ennyire össze lesz kötve. Mellettem tanul állni, járni, beszélni, iskolába menni, kamaszodni, felnőni. Idős ember lesz, és még mindig ő lesz az én fiam vagy lányom. Megvénül, őszül, elveszti a fogait – mégis én leszek az anyja. Még a halálom után sem úgy fog emlékezni rám, mint egy másik embertársára, barátjára, szerelmére, mert lelkében én maradok az anyukája, „szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében”.
„Ki vagy te?” – kérdi a nő.
Ez a kérdés végigkíséri az életét.
És nem kap rá feleletet.
Müller Péter: Aranyfonál
