Elvárások fogságában – Hasonló a hasonlót vonzza?

Talán soha ennyi párkapcsolati nyűglődés nem volt, mint jelen időszakban, az utóbbi években. 

Akinek van, az a baj: miért ilyen, miért nem olyan, miért így és nem amúgy tesz, miért lóg rajtam, miért nem figyel rám jobban?

Akinek  nincs, az a baj: miért nem jön már, hol van, örökre magányos maradok?

Ha jön ilyen legyen, meg olyan kívül és belül…

Szeretetkoldusok vagyunk. Magányosak családban, társsal vagy anélkül. Mélységes üresség, sóvárgás az igazi szeretet után… Ez van bennünk. Ez van az emberek legtöbbjében. Gyermek, felnőtt, szépkorú… mindenki szívmelegségre vágyik. Szeretetre, szerelemre.

Tele vannak a közösségi oldalak és társkeresők magányos szeretetkoldusokkal. Éhezzük a kedvességet, a szívhez szóló üzeneteket, idézeteket, videókat. Mégsem működik az adás-kapás….Azt hiszem túl sok elvárással vagyunk önmagunk, társunk, vagy vágyott, leendő társunk felé. Amikor két ember találkozik, nem csak az a két ember találkozik. Találkoznak a “csomagjaink” is. Hisz hordozzuk magunkban mindannyian a generációk mintáit, a gyermekkorunk lenyomatait, sőt! előző életek tapasztalásait is.  

A lelkünk emlékszik. Sejtszinten emlékszünk kódjainkra, emlékeinkre és őrizzük, cipeljük ezeket blokk vagy sebként, míg fel nem oldjuk, meg nem gyógyítjuk azokat. Trigger pontok rajtunk, amit ha valaki megnyom váratlan reakcióban oldódhat ki.

Tudjuk mindezt? Számítunk rá, hogy a másik is sebeket reagál le és ő is álarccal takarhatja el, nem csak mi?

Ne felejtsük el, hogy hasonló a hasonlót vonzza, tehát valószínűleg

olyan társat vonzunk be, aki éppen mindenkori fejlődési szintünknek felel meg, aki által gyógyulunk és fejlődünk. 

Tehát ismernünk kell önmagunkat, így ha megérkezik a Társ kevesebb viharral tudunk szeretni, empatikusabban fordulva felé. Ideális esetben Ő is ismeri már magát valamelyest. Tanítói, gyógyítói vagyunk egymásnak. A találkozások nem véletlenek. Semmi sem véletlen az életben.

Ne feledjük, mindenki egy adott térképpel jön erre a világra, saját feladataival, saját vállalásaival, saját gyökereivel, sejtemlékezetével. Fogadjuk el őt és óvatosan közelítsük meg a léleksebeit. 

Társunk azért van jelen, mert mutat nekünk valamit. Tanítást, tapasztalatot hordoz jelenléte, szeretete az életünkben. És viszont. A társkapcsolat a legnagyobb fejlődési út. Önfejlődésünket és társunk fejlődését is szolgálja. (a másik ilyen a szülő-gyermek kapcsolódás).
Élvezzük minden percét, szeressünk teljes szívből, és ha úgy adódik, hogy lejár az egymásnak szentelt idő, engedjük el békében, szeretettel, hálával.

Boldogságunk soha ne egy másik embertől függjön. Tudjunk boldogságban élni  önMAGunkban is, önMAGunk társaként is….

Sz.Gy. noikoktel.hu

Kép: internet, pixabay

Ajánlott cikkek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás