HOGYAN TARTSUK FENN A FÉRFI VADÁSZÖSZTÖNÉT?

Az első találkozás különleges, szavakkal aligha leírható. Benne százezer perc várakozása van, egymás tekintetében elmerülés, hormonok hullámzása és színtiszta vegytan. Az első találkozás páráját, atmoszféráját kellene tartósítani, de nem ám dátumozva felrakni a kamra hátsó polcára, és soha nem elővenni többet.

A nő csábító, a férfi vadászó, és hódító. De hogyan tartható fenn a férfi vadászösztöne egy tartós kapcsolatban? Boldogan élünk, míg meg nem halunk, és elfelejtjük, már hogyan nyílik a szenvedélyt tartósító üvegcse. Nem szagolunk bele, nem szívjuk magunkba, és nem használjuk azt egymást megőrjítő és újra tűzbe hozó saját készítésű feromon parfümként. A hétköznapok szürkeségén túl már nem hívjuk újra táncba a szerelmet.

Jelképesen elkészítettük a szerelmi bájitalt, és meg is itattuk kedvesünkkel, majd azt gondoljuk, életre szóló szerelmi kötést alkalmaztunk. Holtomiglan, holtodiglan punnyadunk, és e pillanattól kezdve elegendő a passzív részvétel, és a kezdeti égszakadás-földindulás, vagyis szerelmi eufória tenger méltatlanul langyos állóvízzé párolog. Ahol tűz volt, ott mindig lesz parázs, mondják. Való igaz, de a parázs sem szítható örökkön örökké, főleg, ha elsétálnak mellőle és magára hagyják, új tűzrakó helyet keresve. A tűzet meggyújtottam, őt választottam, ragaszkodom hozzá, ha kell, órákig bajlódom a parázs felszításával, míg végül megjelenik az a kicsi láng. Nekem mégis megéri a várakozás, és a belefektetett energia, mert ő kell, ezért nem hagyom a parazsat kihunyni.

Boldogan élnénk, míg meg nem halunk, de fogalmunk sincs, hogyan kell azt csinálni. Beleraktak minket egy vadi új, extrákkal felszerelt, hibátlanul működő gépezetbe, egy ideig élvezzük, hogy megy magától minden, mint a karikacsapás, nekünk csak a csodás, idilli kilátásban és egymásban kell gyönyörködnünk, na meg egymás kezét szorongatnunk nagy boldogságunkban. Telnek az évek, és a gépezet már nem működik olyan olajozottan, itt-ott karbantartásra, javításra szorulna, de legyintünk, elmegy az még. És a nagy szerelmi semmittevésben egyszer csak elkezdődik az egymás mellett elvagyunk állapot rezignáltsága. Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, és egyre kevésbé leszünk az a valaha vágyott, titokzatos és megszerzendő nő a társunk szemében, akik korábban voltunk. Már nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Hogyan adjak is, meg nem is? Hogyan maradjak titokzatos, és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsam őt a szerelmemről, hogyan adjak tartósan érzelmi komfortérzetet, miközben elég bizonytalanságot is egyszerre, hogy érdekes, misztikus, vágyott maradjak, és ő harcoljon értem? Balanszírozás kérdése az egész?

A kulcsfigura én vagyok, és csak két fontos tételből kell jelesre vizsgáznom, az egyik az önismeret a másik pedig a magabiztosság. E kettő biztonságérzetet ad, hiszek a tehetségemben és a női vonzerőmben, a női szerepem sikerességében. Ha pozitív az énképem, jól érzem magam a bőrömben, tisztában vagyok az értékeimmel, büszke vagyok a képességeimre. Egészséges az önértékelésem, ez megegyezik azzal a véleménnyel, amelyet a társam alkotott rólam. Távolság kell. Kell egy bizonyos távolság, hogy vonzó maradjon az ember a másik számára. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze, de nem is tapad, fonódik rá egészen a másikra. Az, aki önbizalomhiánnyal küszködve kapaszkodik, előbb-utóbb elveszti a szexepiljét.

A párkapcsolatban is meg kell élnünk saját autonómiánkat, függetlenségünket, miközben elköteleződésünket a társunk felé nyilvánvalóvá tesszük, nem hagyjuk őt kétségek között. Mindkettőnknek legyen levegője, autonóm birodalma, vagy akár szenvedélye, mert szabadon engedni nem egyenlő a hűtlenségre való felbujtással. Egy magabiztos, szenvedélyes nő nagyobb kihívást jelent egy férfinak, mint egy olyan, aki folyamatosan „rácuppan”, mint a pozitív pólus a negatívra, ha túl közel kerülnek egymáshoz. A férfiaknak sokkal többet érnek a tettek, mint a szavak, nem szeretik a sok beszédet, a lelkizést, a görcsölést, a túlzott analizálást.

Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze, de nem is tapad, fonódik rá egészen a másikra. Az, aki önbizalomhiánnyal küszködve kapaszkodik, előbb-utóbb elveszti a szexepiljét.

Egy nőnek is legyen saját élettere, örömöt hozó, lelkesítő munkája, és privát tevékenységei, melyek során feltöltődik. Járjunk saját utunkon, és hozzon megelégedettséget a saját autonóm birodalmunk, hiszen milyen vonzó és szexi az a nő, aki számára a párkapcsolat nem oxigénpalack, vagy lelki köldökzsinór az élethez. Az ilyen nő nem támaszkodik, nem „cuppan”, és nem válik energiarablóvá, hanem egyenrangú, inspiráló társ marad, akár egy életen át. Ahogyan két ellentétes pólusú mágnes viselkedik, úgy működik a kapcsolat dinamikája. Mondhat bárki bármit, a párkapcsolat motorja és szíve a nő. És ha az egyik nap langyos, a másik pedig izzik a szenvedélytől, a különbség ő maga.

Király Eszter író

www.style.hu

 

http://kiralyeszter.com/konyv-rendeles/

Ajánlott cikkek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás