A FOLYÓ TANÍTÁSA – EGY TANMESE A GÖRCSÖS RAGASZKODÁSRÓL

Szeretjük a biztonságot. Annyira, hogy görcsösen ragaszkodunk hozzá még akkor is, ha valójában nem is létezik. Mert valamilyen furcsa logika szerint úgy gondoljuk, hogy egy folyamatosan változó világban a változástól való elzárkózás biztonságot jelent.  Képesek vagyunk elhinni, hogy ha valami nem jó, de nem teszünk semmit, akkor majd valahogy mégis jó lesz. Persze hamar felismerjük, hogy magától semmi nem lesz jobb picit sem, de ahelyett, hogy változtatnánk, mástól várjuk – vagy akár elvárjuk – hogy biztosítsa a boldogságunkat. Erről szól Richard Bach mély mondanivalójú története.




*****
Egy kristálytiszta vizű, nagy folyó mélyén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött felettük a maga természetességével – nem törődve azzal, hogy éppen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, jó vagy gonosz lény felett halad el. A lények a folyó medrében lévő gallyakba és kövekbe kapaszkodva éltek. Görcsösen kapaszkodtak, hogy ellenálljanak a folyó áramlásának – ebből állt az életük, ezt tanulták születésük pillanatától fogva.
Egy napon azonban az egyik lény így szólt: „Elegem van már ebből a folyamatos kapaszkodásból. Bár nem látom a szemeimmel, de bízom a folyóban, hogy tudja, merre tart. Nem kapaszkodom tovább görcsösen, hadd vigyen az áramlat arra, amerre akar. Belehalok az unalomba, ha csak kapaszkodnom.”
A többiek csak nevettek rajta, és ezt mondták neki: „Te megbolondultál! Ha elengeded az ágadat, az áramlat, amit annyira imádsz, hozzávág a kövekhez és szétzúzza a testedet! Biztos lehetsz benne, hogy hamarabb belehalsz abba, mint az unalomba!”





De ez az egy lázadó lény nem törődött a többiek véleményével: elengedte az ágát és átadta magát a folyó áramlásának. Hozzá is csapódott a sziklákhoz keményen, ám miután nem volt hajlandó újra belekapaszkodni az ágakba, a folyó szépen egyre feljebb emelte a mélyből. Immár szabad volt, és sziklához sem csapódott többé.
A folyómederben élő lények pedig elkezdtek ámuldozva beszélni róla: „Nézzétek, csoda történt! Egy olyan lény, mint mi, de ő repülni tud! Eljött a Megváltó, hogy megmentsen mindannyiunkat!”
A folyó áramlásával sodródó lény ekkor így szólt hozzájuk: „Kicsivel sem vagyok több nálatok. Ha én Megváltó vagyok, akkor Ti is azok vagytok. A folyó mindannyiunkat felemel, ha elég bátrak vagyunk, hogy elengedjük a görcsösen szorított ágainkat. Mert ez az életünk igazi értelme: az utazás, a kaland!”
A többiek azonban még nagyobb áhítattal kiáltozták: „Eljött a Megváltó!” És mire újra felnéztek, társuk már a folyó áramlásával haladva eltűnt a szemük elől. Ők pedig magukra maradtak, és továbbra is görcsösen kapaszkodva az ágaikba elkezdtek legendákat gyártani a Megváltóról.
/A tanmese eredeti formájában Richard Bach Illusions c. művében jelent meg./
*****
Sok furcsa lény él közöttünk. Olyanok, akik görcsösen ragaszkodnak a megszokott kis életükhöz, és bár szoronganak és panaszkodnak miatta, a változásért mégsem tesznek semmit.  Olyanok, akiknek fontosabbak a félelmeik és a kényelmük, mint az álmaik. Olyanok, akik már nem hisznek önmagukban, ezért másokat is megpróbálnak visszahúzni. Olyanok, akik a csodára várnak – ahelyett, hogy felfedeznék azt önmagukban.
Mert a csoda, amire annyian várnak, mindannyiunkban ott van.
 

Kocsis Gábor

Forrás:

http://hasznaldfel.hu/

Ajánlott cikkek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás