Női Koktél A duális világban nincs csak fekete vagy csak fehér. Vegyesen létezik. Ezt leginkább a yin-yang szimbólum által érthetjük meg leginkább. A duális gondolkodásból csak úgy léphetünk ki, ha mindkettőre úgy tekintünk, mint szükségszerű és nem minősítjük egyiket sem.
Csak elfogadjuk, ahogy az ikerszülést fogadjuk el. Ketten érkeznek, ez dupla gondoskodás, dupla odafigyelést igényel és egyáltalán nem biztos, hogy azonos mértékűt és szintűt, ugyanabban a pillanatban/percben/órában. Az élet hozza milyet, az élet hozza a „mikor”-t. Amint belép valaki az életünkbe, ki is fog lépni. Valamikor. A kilépés megszületik a belépés pillanatában. A birtoklás a veszteséggel együtt születik, idő kérdése mikor aktiválódik az „ikerpár” és milyen formában érkezik. Amint megszületik a siker, az öröm, azonnal megszületik a kudarc, a bánat is.
A tanulási folyamataink mátrixa dönti el, melyik, mikor történjen meg. Még ebben az életben vagy csak a következőben, esetleg a mostani élmény már valami folytatása. Minél később értjük ezt meg, annál nehezebben fogjuk megtanulni az elengedés „művészetét”, az elfogadást.
Mindez természetes velejárója a földi létformánknak, ennek hullámain evezünk és a dolgunk nem szeretni vagy nem szeretni a hullámzást, hanem megtanulni ezzel együtt élni, elfogadni, sőt! alkalmazkodni. Azért jöttünk, hogy megtanuljunk biztonságosan evezni ezeken a hullámokon, hogy azután más vizekre evezhessünk. Minden hullám valahonnan jön… A biztonság az evezésben van nem a kapaszkodásban.
Az idő a kulcs, az idő pedig morfogenetikus mező, s ha csak pillanatnyi szegmensével foglalkozunk, nehéz megérteni.
Ha állunk a tengerparton és figyeljük a hullámokat, akkor sem tudhatjuk, hogy egy-egy hullám, ami a lábunkat simogatja honnan jött, hol keletkezett, kivel, mivel ütközött eddig, melyik hajó, ember, másik hullám formálta olyanná, hogy amikor hozzánk ért épp olyan nagyságú, erősségű, formájú legyen, amilyen…Próbált már hullámot megfogni? Kézben tartani? Vagy csak itt és most örül, hogy van, hogy létezik, de tudja, hogy lassan belesimul a többibe, a nagy egészbe?
Az emberi kapcsolatokat lehetne így is kezelni és sokkal kevesebb lenne az elengedési, válási, leválási, elengedési konfliktus… De ez már egy másik téma.
Mit jelent a dualitás a hétköznapokban?
A dualitás nem elvont filozófia, hanem ott van minden napunkban: a fény és az árnyék, az adás és a kapás, a közelség és a távolság váltakozásában. Amikor megtanuljuk, hogy a kettő nem ellenség, hanem egymás feltétele, megszűnik a belső harc. Nem azért szenvedünk, mert a rossz létezik, hanem mert azt hisszük, csak a jónak szabadna léteznie.
A dualitás a párkapcsolatban
Két ember kapcsolatában a dualitás a legélesebb. Ugyanaz a tulajdonság, amiért beleszerettünk valakibe, egy idő után zavaró lehet – a határozottságból makacsság, a gondoskodásból kontroll válhat a szemünkben. Pedig nem a másik változott meg, csak mi a polaritás másik oldalát nézzük. Az érett kapcsolat titka, hogy mindkét oldalt egyszerre tudjuk látni, és nem várjuk el, hogy a társunk csak a napos felét mutassa.
Az elengedés művészete – hogyan fogadjuk el a dualitást?
Az elfogadás nem beletörődés, hanem egy tudatos döntés arról, hogy nem harcolunk a hullámzás ellen. Minél előbb engedjük el azt a görcsöt, hogy mindennek állandónak és tökéletesnek kellene lennie, annál könnyebben találjuk meg a belső békét a változások közepette is.
Szabó Gyöngyi
www.noikoktel.hu
