ÉS AKKOR MEGSZÜLETIK AZ ANYA

 

A gyermek megjelöl engem. Nem csak a megváltozott testem emlékeztet arra, hogy életet adtam. Nem a kitágult bőr, a terhességi csíkok, és a begyógyult hegeim teszik rám a különös ismertető jelet, hogy anya lettem. Egy életen át tartó, élesített, beriasztott, mégis nyugalmi állapotban vagyok, és egy végtelenig bővíthető tárhelyű, képzeletbeli szeretetnaplót vezetek.

Isten nem tud jelen lenni mindenhol, ezért megteremtette az anyát, tartja a mondás. Anyaságom akkor született, amikor a kisbabám hathetes korában először rám mosolygott. Addig csupán szembesültem a kötelességeimmel, és a ténnyel, hogy ez a törékeny lény itt tőlem függ, és nemcsak életben tudom tartani, de a növekedését is segíteni tudom. Elméletben jól tudtam, mi az a szociális mosoly, és azt is, hogy a baba második hónapja körül jelenik meg, mégis, amikor először, szememet, arcomat fürkészve rám ragyogtatta első, valódi mosolyát, szó szerint kiválasztottnak éreztem magam, és folytak a könnyeim az örömtől. A nekem küldött ajándék mosoly új lendületet és értelmet adott a kapcsolatunknak, végérvényesen és visszafordíthatatlanul elköteleztem magam, megadtam magam az anyává válás nullától huszonnégy óráig tartó, boldogan vállalt készenléti állapotának. Tudtam, hogy a figyelmem ezentúl megosztott lesz, újfajta érzékeket fejlesztek majd ki magamban, lesz anyai megérzésem, és denevérfülem, olvasni tudok majd egy hangszínből, a lesütött, szépséges tengerkék szemekből, mert egy életen át, ha nem is minden másodpercben, de ott fészkelődik majd a gondolataimban a gyermekem.




Anya és szülő. Azt hinnénk, a két fogalom ugyanaz, de mégsem. A szülő csupán a hivatalos papírok első sorában kitöltendő név. A szülő Excel táblázatban vezeti a gyermek szükségleteit, és az ezzel járó kiadásokat, de meg sem kérdezi, hogy aznap mi volt az ebéd az iskolában. A szülő megveszi a digitális csecsemőmérleget, hogy pontosan nyomon követhesse, mennyit gyarapodik a baba súlya. De az anya nem rakja rá, talán egyetlen egyszer csak, mert a hámlott bőrű, ártatlan csöppség a ruháiból kibontva, mindig keservesen, vigasztalanul sír. Az anya nem akarja a könnyeket, és fájdalomtól torz, sírástól vörös, apró arcocskát látni. Aztán felülkerekedik benne a szülő, aki mégis véghezviszi a kellemetlen procedúrát, mert egy szülő tényleg pontosan jegyzi a súlygyarapodást, és a babáját a három óránkénti szoptatásra kondicionálja, mint a kutyákat, akik pavlovi reflexszel topognak az etetőtál előtt, ha a csengőt hallják. Az anya nem kondicionálja semmilyen reflexre, hanem inkább holtfáradtan, félálomban végtelenszer megeteti a bőgőmasinát, fityiszt mutatva az összes gyermekgondozás-gurunak. Hahó, doktor Spock és Suttogó, a mi tüdőnk úgy erősödik, hogy nem sírunk feleslegesen, ezért kár a rengeteg felesleges feszültségért.

Pontosan tudom, hogy lehettem volna többször szülő, és kevesebbszer anya. Akkor lehet, hogy nem kellett volna fél napon át az óvodai jelek, és az apró zsákok között szorongani a csoportszoba előtt, hogy ő végre abbahagyja a sírást. Hanem szülőként hagynom kellett volna, hogy kiragadják őt a kezemből mindenféle fásult óvó nénik a Montessori módszerükkel, akik éppen tízezredjére tapasztalják meg ezt a horrorisztikus, óvodai beszoktató jelenetet. Ha csak szülő vagyok, akkor nem fésülöm titokban sírva az aranyhaját azon a kora reggelen, és nem szavalom vele felszabadultan nevetve, hogy iskola, iskola, ki a csoda jár oda, hanem konok büszkeséggel, száraz szemmel kísérem be őt az iskola kapuján.

Ha anya vagyok, akkor minden elért mérföldkövét megsiratom, ha csak szülő, akkor kipipálom, ez is megvolt, haladjunk csak tovább. Ha anya vagyok, akkor előtte haladok azon a tövisbokros ösvényen, és az összes sértő, szúró, bántó ágat és bogot lekaszabolom, és eltávolítom az útból, ne zavarják nyugodt menetelésében. Ha szülő, akkor hagyom, hogy sérülései legyenek a tanítói, és tartsák fel az útján, kezelje a problémákat egyedül, oldja meg, bogozza ki. Majd borítsa el a felszabadult, felnőtt büszkeség érzése: tessék, ezt is megoldottam egyedül, pedig te ott sem voltál, anyám. Pedig közel, vagy távol, mindig ott vagyok, de felnőtté válása küszöbén talán majd nem érzékeli világosan és tisztán a jelenlétemet. Senki nem menetel majd előtte a bozótvágó késével, hanem egyedül ő maga vág át minden gordiuszi csomót És akkor büszke leszek rá.




Hogyan születik az anya? Valamiféle lelki átállítódásról beszélünk, minek során egy láthatatlan kapcsoló a fejben hirtelen anya üzemmódra vált? Tévedés azt hinni, hogy amikor gyermek születik, vele egy időben, szimultán megszületik az édesanya is. Anyává válni nem egyetlen, kiemelt élettani pillanat műve, és biztosan nem a szülés az, ami pálcasuhintásra anyává varázsolja a nőt. Vannak olyan nők is, akik bár életet adtak, soha nem válnak igazán anyává, mindig csak szülők maradnak. Számukra a szülőség egy betöltendő poszt, státusz, egy végrehajtandó feladat, amelyben maximumot kell nyújtani, meg kell felelni. Az a nő, aki nem hagyja, hogy virágba boruljon benne ez a spontán, megfelelési kényszer nélküli, kizárólag a vigyázó, puha-dédelgető szereteten alapuló érzés, az anyaság érzése, az rengeteg élményt mulaszt el ebből a példátlanul gyönyörű, közös utazásból.

Kép: blog.livedoor.jp, startwithyoumoms.com

Király Eszter író

szupervumen.hu

forrás:
https://szupervumen.hu/post/2017/05/01/es-akkor-megszuletik-az-anya

Ajánlott cikkek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás