AKI A ZÖLD SZEMŰ SZÖRNYET ÉLTETI -A SZERETŐ

Sok irodalom foglalkozik a megcsaló valamint a megcsalt fél érzelmi hátterével, motivációjával, azonban ha a szerető kerül szóba, többségében az elítélő, negatív véleményeken kívül nem nagyon érdekel senkit, hogy őt mi mozdította bele a kapcsolatba.




Objektíven nézve a dolgokat, azonban ez egy három személyes játszma, ahol mindenkinek játszani „kell” a szerepét, hogy a helyzet kialakuljon.
Ha közelebbről megvizsgáljuk a szeretők személyiségét, akkor elég sok közös vonást vélhetünk felfedezni.

Előfordul, hogy valaki sorozatosan kerül szeretői státuszba kapcsolatai során. Ilyenkor érdemes elgondolkodnia saját személyén, miért is van ebbe a helyzetben. Általában azokat a kapcsolatokat vonzzuk be, amelyekre személyünknek valamilyen oknál fogva szüksége van. Sokszor azt látjuk, hogy ezek a nők, férfiak még nem állnak készen tartós kapcsolatra, elköteleződésre, mivel még esetleg nem zárták le teljesen korábbi kapcsolataikat, félnek az elköteleződéstől, különböző családi minták állnak a háttérben, ezért tudattalanul vállalnak olyan szituációkat, ahol nem kell ezeket átélniük.

Kísérletek mutatták ki, hogy a nők általában mintegy 30%-kal vonzóbbnak tartották ugyanazt a férfit, ha úgy tudták, hogy nős, mint ha azt mondták nekik, hogy egyedülálló… érdemes lehet elgondolkodni ennek okán…




A szeretői státusznak is ugyanúgy megvannak az előnyös és kevésbé szimpatikus oldalai. A titkolózás, bujkálás, a lopott órák, titkos randevúk mind-mind fokozzák a kezdeti izgalmat. A szeretők nem szembesülnek a mindennapi gondokkal, vitákkal, ők úgymond csupán a jót kapják meg a másik féltől.

Figyelmet, törődést, apró ajándékokat, azonban csak néhány órára. Azután a másik visszatér kapcsolatához, családjához, nekik pedig el kell fogadni az egyedül töltött estéket, üres hétköznapokat.

Valahol mindig feléled bennük a remény, hogy ez csupán átmeneti állapot, és a másik majd elhagyja értük akkori párját, családját. Ez azonban az esetek 90%-ában csupán tényleg csak remény… Nagyon sokan csak évek múlva döbbennek rá, hogy tulajdonképpen várnak a másikra, azonban hiába. Ekkor az elítélő környezet mellett, saját maguk számonkérésével is szembesülnek, hogy életük, fiatalságuk legszebb éveit áldozták fel egy hiábavaló vágyakozásért…

Ekkor teszik fel maguknak a nagy kérdést: igazi szerelem volt ez, vagy csupán menekülés az igazi szerelemtől? Szerencsés esetben ezek a tapasztalatok egy önismereti hullámot indítanak el, amely segítségével érettebb szintre jut a személy önmaga megértésében. Gyakran azonban nem ez a helyzet. Előfordul, hogy a szerető számára már rögeszmévé válik a másik, vagy újabb szeretői kapcsolatot keres magának. Ilyenkor érdemes lehet akár szakmai segítség bevonásán is elgondolkodni…

Tusori Eszter pszichológus

www.womenic.hu

Ajánlott cikkek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás