Categories Párkapcsolat

TÖRÉKENY MODERN PÁRKAPCSOLATOK – MI A BAJ VELÜNK?

„Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd. / Tiéd a sóm, kanalam / mezítlen kell idejönnöd, / hogy rádadjam, ami van.” (Gyurkovics Tibor)

Manapság nehéz szeretni, bár erősen akarjuk, talán túlságosan is kétségbeesetten. A modern világ eláraszt, fölénk kerekedik, és a technika olyan közel hoz bennünket, hogy szinte alig kapunk levegőt. Ízületes ujjakkal, véreres szemekkel varázsoljuk át magunkat időről időre „virtuálba”, ahol rengeteg „barátunk” van, de sosem láttuk még az arcukat, és nem hallottuk a hangjukat. Instant kielégülést keresünk életünk minden területén, azonnali és haladéktalan pozitív reakciót.




Így vagyunk az emberi kapcsolatainkkal is. Rögtön azt a párkapcsolati érettséget és biztonságot keressük, amely csak idővel fejlődhet ki, mert ez az élet normális rendje. Alig ismerjük még egymást, de instant módon, mohón várjuk a feltétlen összetartozás és elköteleződés állapotát, mely csak évek múlva és az összecsiszolódás rengeteg elrettentő pillanatával érkezhet meg. Úgy tűnik manapság, semmi nem érdemel időt és türelmet, még a szeretet sem. Nem fektetünk energiát és időt a valós emberi kapcsolatainkba, hogy azok fejlődjenek, növekedjenek. Nem engedjük az induló párkapcsolatokat végighaladni a fejlődési szakaszokon, nem hagyjuk, hogy szárba szökkenjenek, majd virágba boruljanak, és végül egyáltalán nem, vagy csak félgőzzel gondozzuk, elfelejtjük virágoztatni. A legkisebb, leghalványabb vonzalom esetén már párkapcsolatot kezdünk, eszünk ágában sincs a legjobbat kihozni a másikból, vagy energiát, figyelmet áldozni rá, azonnal a tökéletest akarjuk. Ha kiderül, hogy esendő földi halandó feldolgozni való múlttal, zűrös családi viszonyokkal, vagy kibeszéletlen lelki vívódásokkal, nincs mese, ejtenünk kell, nincs idő a lelkizésre, a nyavalygásra meg a hisztire.

Rengeteg emberrel találkozunk, mégis előfordul, hogy soha, egyetlen egynek nem adunk valódi esélyt. A modern technológia módszeresen gyilkolja a valós emberi kapcsolatokat, a fizikai jelenlétünket felváltják az sms-ek, hangüzenetek, és videohívások. Nem érezzük szükségét, hogy lélektől lélekig valóban együtt legyünk, így is túl sok már egymásból, minden témát kiveséztünk online, nincs már miről beszélnünk. Rettegünk minden észérvet hátrahagyva szerelembe esni, rettegünk őszintén kimutatni, félünk a szívtöréstől, vigasztalhatatlanul keressük a tiszta érzést, aztán pánikszerűen menekülünk, ha megtaláltuk. Magyarázatot sem adunk, mint a szellemek, felszívódunk, mintha sosem lettünk volna. Eszünk ágában sincs sebezhetővé válni, vagy kifordítani a lelkünket. És mi történik? Talán kiengedjük a legcsodálatosabb embert az életünkből, ráragasztjuk az opció, az egy a millióból címkét, mert van még bőven kifogni való hal a vízben.

A szex könnyen jön, a hűség nehezen, csak jól akarjuk magunkat érezni, ideiglenes, instant kielégüléshez, (táp)érték nélküli „junk szexhez” jutva, és ha nem az igazi, nem kell a sok beszéd, párkapcsolati rizsa, indulós kávé kell, törlés a Facebookról, és az első kukába kidobott telefonszám, az kell. Korunk „férficsírái” mielőtt a vezetéknevünkre kérdeznek, már egyértelmű, világos, szexre utaló üzeneteket pötyögnek az érintőképernyőn, hogy „fussunk össze valamikor”, mert gyávák, érzelmileg éretlenek, lélekben pedig infantilisek ahhoz, hogy egy rendes randevút kérjenek. Kevés a felelősség a vállakon, a randi az utolsó pillanatban lemondható, az állandó online jelenlét, a magunkkal hurcolt digitális tartozékok mind lehetővé teszik ezt. A lehetőségek tárháza végtelen, egy izgalmasabbnak ígérkező programért könnyedén lemondható, vagy áttolható egy előre lebeszélt találkozó. „Majd összefutunk. Majd hívlak. Majd szólok, ha alkalmas. Talán.” Nincs biztosíték, nincs biztonság, nincs bizonyosság. A tapintatos szakítás kihalni látszó viselkedésforma, a „ghosting”, a köddé válás vette át intenzíven a szerepet, vagyis a telefont kinyomni, és soha többé nem jelentkezni könnyebb, mint leülni valakivel fehér asztalnál, a szemébe nézni, és azt mondani: értékellek, mint embert, de nem te vagy az én utam.

Gyanakvók vagyunk, mert senki nem akarja kiszolgáltatni magát. Nem akarja kifordítani a lelkét, nem akar idő előtt taposás nyomokat szerezni a szívén, nem akar szenvedni, elengedni, gyászfolyamatot fázisain végigtántorogni. Ma a tudatos párválasztás dívik, vagyis nyitott szemmel járunk, nem engedjük csak úgy életünkbe a szerelmet, hiába kopogtat, dörömböl az ajtón, hiába szaggatja lelkünk ablakait. Ma jól megnézzük, megvizsgáljuk az illetőt. Mit tud nyújtani számomra? Vele javul az életminőségem? Manapság egy randi kísértetiesen hasonlatos egy szociológiai felméréshez. Hol élsz? Mid van? Mit birtokolsz? Van gyereked? Saját lakás, vagy csak bérled? Autód van? Ahelyett, hogy egymás szemében, gondolataiban, álmaiban és csodás egyéniségének tanulmányozásában merülnénk el, inkább elmerülünk a másik pénztárcájában, és a csókcsaták után rendezünk egy financiális összecsapást. Mit nyújtasz? És abból nekem milyen előnyöm származik? Előre lejátsszuk fejben a közös élet filmjét, és ha felsejlik a holtomiglan-holtodiglan anyagi komfortérzet lehetősége, akkor talán beengedjük az életünkbe.

Gyöngyöm a gyöngyöd

Tiéd a sóm, kanalam

mezítlen kell idejönnöd,

hogy rádadjam, ami van.

Gyurkovics Tibor egy pillanat alatt eloszlatja a szerelem és pénz kapcsolatának kaotikus kettősségét. Nézzük a lelkünk mélyére, igazából mindannyian arra vágyunk, hogy valaki mezítelenül, a bankkártyánk és ingóságaink nélkül öleljen a szívére. Ne a körítést, a díszítést és a zöldhasú bankókat lássa bennünk. Ne az alapján ítéljen, mit értünk el, és mit tettünk le idáig az asztalra. Hanem, hogy mire vagyunk még képesek együtt, vannak-e valódi álmaink, céljaink, nem csak Hollywood ihletésű, rózsaszín álmok, melyek elvetéltetnek, mielőtt megszületnének. Arra vágyunk, hogy valaki úgy higgyen bennünk, ahogyan mi magunkban sosem. De ha ma, mezítelenül, egy szál bőrönddel odamegyünk, vajon nem szúrja a szemét valakinek? Akkor a nő azonnal aranyásó lesz és kapcsolatprosti. Férfi verzióban ugyanez. Kitartott, hímringyó és haszonleső „male escort”.

Mi a baj velünk? Miért nyitjuk ki önmagunkat olyan nehezen? Miért nem tudunk érzelmileg kapcsolódni? Az elvárások miatt? A tiszta kommunikáció hiánya miatt? A felborult női-férfi ősi egyensúly miatt? A megváltozott családi szerepek miatt?


Ma nehéz elhinni, hogy az üvegcsében száz százalékos szerelem van. Sérült és ezerszer csalódott lelkek próbálnak újra hinni az emberi kapcsolatok tisztaságában. Titokban arra vágynak, hogy valaki egészen rájuk adja, amije van. És ők elfogadhassák azt, bizalommal magukra öltsék, nem puszta számításból, hanem tiszta szerelemből.

Király Eszter

Forrás:

http://www.ferfiakklubja.hu/fk_magazin/az_fk_noi_tamogatoi_korebol/torekeny_modern_parkapcsolatok_mi_a_baj_velunk