Categories Emberi kapcsolatokFérfi koktél

MINDEN NAP HÁBORÚ?

A hétköznapi élet, ami maga a létezés, a tömegeknek szánt hullámvasút, mert amikor valami megvalósul, rögtön el is kezd múlni, nem lehet mit tenni, a tudat ilyen, teremt és lebont, fent és lent. Mindeközben nem tanul újat, csak emlékezik, mert ami új, az valójában régi, és a két dolog között csak párhuzamos időbeli eltolódás van.

Mindannyian úton vagyunk minden pillanatban, célok felé, melyeken át tudatunkban egy örök érvényű cél látomása dereng fel, egy abszolút értelmű pozíció megszerzéséért háborúzunk magunkkal minden nap, mert mindenki a hatalom egy bizonyos szintjét kívánja. Sűrűbben vagy csak időnként be-bevillan, hogy ez már egy halványan felsejlő emlék arról, hogy halandó Istenek vagyunk, egy belső Abszolútum. Igen, azok, de mégis emberek, akiknek az élete nem szűnik meg a halállal, csak dimenziót vált, a testünkből kilépve folytatjuk utunkat, valahol a felfoghatatlanban.

Ha elgondoljuk, hogy a szeretet az ok, és az öröm a következmény, akkor végső soron azért szeretünk és szeretnek minket, hogy örömöt adjunk és kapjunk, akkor már ez is bizonyíték arra, hogy isteni lények vagyunk, akiknek megadatott, hogy természeti lényként tapasztalhassunk.

Különlegesek vagyunk, mert rendelkezünk ezzel az örömmel, ami a legnagyobb biológiai motiváció egy ember életében, minden körülötte forog, és az ego mindent el is követ, hogy megkapja. Az ember világa akkor változik majd meg radikálisan, ha kollektíven átlényegül és önfelad, mert amikor mindenki ad, automatikusan kap is, egyszerre, egy adott pillanatban bekövetkezve. És dúl a háború, minden nap, a véges vívja csatáját a végtelennel, és szóhoz sem jutok, mert a nagy érzések némává tesznek.

Lajtár Kornél

www.nlt-blog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük