Categories Emberi kapcsolatokMotiváció

FÜGGŐSÉGEINK/1

Úgy tartja a közmondás, hogy betyárból lesz legjobb pandúr. Tehát az tudja legeredményesebben leleplezni a szabályok megszegőit, aki korábban maga is megszegte azokat.

 

Képtalálat a következőre: „mascarade internet”

 

Ergo az a terapeuta éli át és érti meg az adott problémát igazán, aki már maga is megjárta azt az utat. (Persze ez nem jelenti azt, hogy minden addiktológusnak/ bármilyen segítőnek szükségszerűen  alkohol-, és/vagy drogbetegnek kellett lennie,….  de nah, van amiről nem baj, ha saját tapasztalatból tud meríteni.) Épp elég, ha pl.  időszakosan (vagy tartósan) altatóval volt képes csak aludni vagy a reggeli kávé nélkül megállt a világ.

A nem szerfüggő vagy viselkedési szenvedélybetegség egy olyan magatartásforma, amelyben egy viselkedési sorozat vált ki örömérzést, izgalmat és ez a tevékenység rendszeresen ismétlődik. Elmaradása hiányérzetet kelt, újbóli “szerhez jutás” eufórikus és /vagy elégedettség érzetet.  Ez lehet játékszenvedély, internetes hobbi tevékenység, vásárlási szenvedély vagy akár a munkamánia is (a felsorolás nem teljes)

 

Kapcsolódó kép

 

Nem kell messzire menni, hogy tudjunk olyan embert említeni a környezetünkben aki szerintünk függő. Ugye? Mondjuk, nem kémiai szerfüggő, hanem viselkedési szenvedélybeteg ill. olyan magatartásformát vesz fel, ami észrevétlenül bekúszik az életébe, olyan szinten, hogy az már függőség (szerintünk). Csakhogy ő nem feltétlen veszi észre, ugye?

De nézzünk csak bele a saját életünkbe? Mennyi ideig bírjuk ki közösségi média nélkül? Mennyi ideig tudjuk kikapcsolva tartani a telefonunkat? (lenémítva?) Napjában hányszor vesszük a kezünkbe “csak úgy” görgetve a hírfolyamokat rápillantva jött-e valahonnan üzenet? Milyen játékot, internetes tevékenységet, weboldalt látogatunk és milyen gyakorisággal? Mennyi ideig bírjuk ki az oldalra belépés nélkül? Érzünk-e megelégedettséget, eufóriát, ha X idő (ön)megvonás után végre újra…ott lehetünk? A platformon, ami “csak egy hobbi”…

 

Kapcsolódó kép

 

Ez vonatkozik akár a nasizásra vagy feszültséglevezető evési rohamokra is ugyanúgy, mint a stresszlevezető esti iszogatásra vagy az internetes közösségekre.
Belegondolt-e már a Kedves Olvasó, hogy anélkül a cselekvés nélkül, ami épp most eszébe jut a saját életével kapcsolatban teljesnek érzi-e az életét? Hessentette-e el valaha is a felszólaló lelkiismeretét azzal, hogy “ennyi jár nekem, hisz olyan sokat dolgozom, ez csak hobbi/ ez csak egy kis játék/kikapcsolódás  / ez csak egy kis nasi”?
Volt-e már valaha is rossz érzése amiatt, hogy bizonyos internetes örömcselekedete miatt “csúsznak” el dolgai? Családi kapcsolatok, határidős tevékenység, odaégett vacsora vagy csak egy elnapolt, de már betervezett (garázs) nagytakarítás? Záródott-e már ki a külvilág és vélte valóságnak a netes felületen történteket? Kapott-e már észbe, hogy “hopp! már holnap van, én meg itt ragadtam a gépnél/telefonnál”?
Napjaink egyik nagy veszélye az internetfüggőség. Legfőképp azért, mert ott mást adunk, (és mást is kapunk, csak efelett hajlamosak vagyunk átsiklani), mint ami teljességgel fedi a valóságot.

 

Kapcsolódó kép

 

Az internetes társaságok általában leginkább arról szólnak, hogy nem a reális képet adja magáról, aki valamilyen oknál fogva ott “él”… esetleg már függője. Azonban “sajátjának” tekinti a visszajelzéseket. Megkreált fotó, attitűd.  Minél inkább álarcot mutat, (egy kitalált, megkreált személyiséget, felvett viselkedésmintát, szerepet) annál több pozitív visszajelzést tud kicsikarni…ami persze egobalzsamozás a javából.
Sajnos eljön a pillanat, amikor már nem érzékeli a realitást. Nem látja a “kapcsolatok” milyenségét, minőségét (vagyis nem akarja) és végül kialakul egy szenvedélytabu is. Támadásnak vesz mindent, ami az internetes életével kapcsolatos kérés, változtatási javaslat (általában közeli hozzátartozótól, baráttól) Tagadja szenvedélye tárgyát, függőségét. Mentségeket és magyarázatokat keres, hogy neki “csak” ezért vagy azért van erre szüksége. Vagy ha nincs is szüksége (mert “bármikor abbahagyom, ha akarom”……) de attól még “csak úgy” csinálja. Mert ennyi jár…  Szabadkozik, hárít, esetleg felháborodik, sértődik végül támad. (Legjobb védekezés a támadás).
Nagyon sok esetben egészsége, munkája, családja, alvásideje és valós emberi kapcsolatai rovására megy mindez. No és persze ahonnan a jót kapja, kaphatja végül a negatív élményeket is. Ami épp olyan mély nyomot hagy, mint amikor a pozitív időszak volt kellemes visszajelzésekkel. Álarc ide vagy oda, támadásokat, bántásokat interneten is kaphatunk és ugyanúgy sajátunknak fogjuk érezni, mint amikor még az egobalzsamozó időszak volt. A páncélon és álarcon nemcsak a kellemes élmények fénye süt át, hanem a fájdalmasoké is.
Pár perc befelé figyelés után érdemes végig gondolni… van ilyen ismerősünk? Netán magunkra ismerünk a leírás valamely pontjában?
Ha választhatnám, hogy elengedem ezt a viselkedést választanám-e?
Mi az aminek hatására önkontrollt tudok gyakorolni az életem ezen területével kapcsolatban? Mi az a HIÁNY az életemben, ami ehhez a viselkedésformához vezet? Hajlandó lennék-e más perspektívából tekinteni az életemre és felismerni a HIÁNY-t? Hajlandó lennék-e a hiány felismerése után más úton teljessé tenni az életemet?
Mi az, ami könnyeddé tenné ezekre a kérdésekre a válaszadást?
Szabó Gyöngyi
www.noikoktel.hu